úgy képzelem el, hogy van egy fél almám. meg neki is van egy fél almája. 2 különböző almának az egyik-egyik fele.
én úgy látom vagy érzem, sőt.. tudom, hogy az a 2 fél passzol, tudom, hogy ha odaraknám az ő fele mellém az én felemet akkor az olyan lenne, mintha egy alma lenne. eddig oké.
de ő meg totál máshogy látja. mintha az ő szemszögéből az én almám teljesen eldeformált lenne és egyáltalán nem az övéjéhez illő.
de ez azért van mert az én felemet félreismerte. én csak oda akarom adni azt a rohadt almát, hogy lássa, hogy tökéletesek lennének együtt...
vagy ha nem.. akkor majd nekem is meg kell találnom a másik felemet egyszer nem? és az hogy lesz? mert eddig még csak olyat láttam, hogy nem kellett az én almám. de milyen lesz az amikor kell? és amikor már valakinek meg volt a másik fele, akkor miért szakítja el újra azt a másikétól?! ha már egyszer tökéletesen összeillettek, akkor mi lehetett a baj? mindenesetre: még mindig nem hiszek a szerelemben.

ó és még mennyi gondolat. de már többet nem vesződök vele.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.